A kabinet újabb nagyvonalú - 30 évre terjedő - tervezete; áttörés a hazai úthálózat kiépítésében.
Bevezetés.
„Az 1000 éves Magyarország elhelyezkedése és történelmi múltja révén mindig is összekötő szerepet töltött be Európa égtájai között. A földrajzi adottságok és a nemzeti érdekek együttesen igényelték a magyar infrastruktúra hathatós fejlesztését”(Fónagy János:2001)
Egy megaterv fővonalakban.
A nemrég megjelent kormányhatározat 2027-ig részletezi a terveket; az elképzelés szerint– ez nyilvánvaló – azokat több ütemben valósítaná meg. Így a következő 5 évben az M0-ás egyes szakaszait használók életét könnyítenék meg a beruházások. A szolnoki vonalon közlekedők is jobb útviszonyokra számíthatnak 2016-ra. Az M1-es és M7-es fővárosi bevezető szakaszait mindkét irányban négy sávosra szélesítik. Hasonlóan az M3-as Budapest-Hatvan, az M5-ös Budapest-Újhartyán és az M7-es Érd-Székesfehérvár szakaszokhoz, ahol a harmadik sávot építik ki.
A (kettős kör) gyűrűk ura?
A tervezet kiemelten foglalkozik a Budapest körüli gyűrű teljes kiépítésével. Sőt! Egy második körgyűrű kiépítését is számításba vette. Ezzel (is) fel kíván zárkózni a többi európai főváros infrastrukturális megoldásaihoz.
Pénzügyi források?
Jelentős lehet a költségvetés szerepvállalása; 2027-ig számítani lehet az EU-támogatására; nem elhanyagolható forrásként jelöli meg a koncepció a megtett úttal arányos díjakat számláló elektronikus útdíj rendszer bevételeit is.
Néhány részlet a tervezetből –(leg)elsők az elsők között.
A közúthálózat 2027-ig több száz kilométer autóúttal és főúttal bővülhet, ha a kormányzat megoldja a finanszírozás kérdéseit. A tervezet egészen 2040-ig fölvázolja a tennivalókat; szakértői számítások szerint a beruházások - összességében - mintegy 7000 milliárd forint fedezetét igényelnék. Ha minden jól megy, 2020-tól Budapestet körül lehet autózni gyorsforgalmi úton. A 2017-2020 közötti időszakra betervezett – negyven – beruházás sorában szerepel– többi között – az M4-es Törökszentmiklóst Kisújszállással összekötő 26 kilométerének az M8-as négy, együttesen 90 km-ének, valamint az M9-es 117,2 km hosszú öt szakaszának a megépítése. A harmadik programciklusban, 2021-2024-ig több szakaszon is bővítenék az M0-ást; az M2-es és a 11-es főút, illetve az M5-ös és az M31-es között kétszer három, az M6-os és az 51-es főút között kétszer négysávosra. A negyedik programciklusban folytatódik az autópályák bővítése. A 2028-2040- re előirányzott fejlesztések sorában hangsúlyossá vált az M0-ás tehermentesítése. Az előrejelzések ti. azt igazolják, hogy a Magyarországon áthaladó tranzitforgalom minden fejlesztést és bővítést elnyel. Emiatt is szóba jött egy, az M0-son kívül, délnyugati irányban egy második fél-körgyűrű megépítésének szükségessége.(a fővárost tehermentesítendő)
„Fizetési feltételek”
A nagylélegzetű tervezet megvalósítása már előrevetíti a magyar közlekedési infrastruktúra Nyugat-Európával (is) - autópálya - autóút - főúthálózat - vonalán összehasonlítható színvonalú szerkezetét; a források reális felmérése - beleértve az ország gazdaságának versenyképességét, teljesítményét – bizony lényeges – legfontosabb- feltétele - lesz azok kivitelezésénél.
Kunvári Antal





0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése