A marketing világa: Érdekes történetek a Védjegy, a Márka szerepéről.
Bevezető
Közismert, hogy a védjegy, a márka sokoldalú szerepet tölt be a piacgazdaságban, a gazdasági verseny nem alakulhatott volna ki és nem érvényesülhetne az alapvető versenyeszköznek minősülő védjegyek hiányában. A védjegyek és márkák teszik lehetővé az egyes áruk és szolgáltatások megkülönböztetését más áruktól és szolgáltatásoktól. (Közel húsz éve foglalkozom – bejegyzett reklámszakértő – a vállalati marketingtervek elemeként szerephez jutó védjegy-márka (arculat) tervezése-elemzése-stratégiája kimunkálása kapcsán a védjegyoltalom előkészítésével, tanácsadással, bonyolításával; szorosan együttműködve a Magyar Szabadalmi Hivatallal, illetve utódintézményével a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, mely gondozója, gazdája, engedélyezője és felügyelője a védjegyoltalomnak is.
Uniós csatlakozásunk (WTO TRIPS egyezmény érvényessége, 1997) csak megerősítette a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő rendelkezéseit.
Most a hazai kuriózumokból szemezgetek:
TOKAJ vagy TOKAJI?...
Sok mindent, a Tokaji-borvidéket is kettévágta Trianon… Innen a vita. A „túlsó” oldali szomszédok iparkodtak az aszút termelő földdarabot növelni és a „Királyok bora – a borok Királya” francia megjelölés imázs értékerejét felhasználni saját termésük, exportjuk növelésére. Ez nem is hiba, ha korrekt megegyezésre hajlandók lennének kedves szomszédaink…
Már KÍNÁBAN is…
Számos APPLE terméket áruló kereskedőházat zártak be Jünnan megyében. A hírek szerint a csalókat egy ötmilliós városban élő amerikai hölgy leplezte le (BirdAbroad című blogjában) aki részletesen leírta, hogy meglepően nagy műgonddal, de elkeserítően sok hibával másolták le az eredeti APPLE áruházak belső tervezését és bútorzatát… Ha hamis márkájú terméket vásárolunk: büntetést fizet(het)ünk?...
Olasz riviérai story:
2,5 millió forintnak megfelelő eurós bírságot kellett fizetnie egy dán személynek: t.i. vakációja során vásárolt egy napszemüveget – mozgóárustól. A helyi rendőrség rajtaütésszerűen ellenőrzést tartott és a táskában megtalálta a „bűnjelet”! A dán hölgyre egy márkahamisítás ügyében hozott törvény alapján szabták ki a bírságot. A törvény a márka hamisítványok közvetítőjére, eladójára, vevőjére (!) is vonatkozik…

Rogán Antal gyorsabb volt…
Évekkel ezelőtt a FIDESZ frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő megszerezte az europaterv.hu domain nevet (a védjegy ”halványabb” változata) a Zivatar Bt.-től. A domain nevet az akkori Miniszterelnöki Hivatal (MEH) is igényelte; állítólag 450 ezer forintot kínált a címért, az eladó mégis Rogán képviselő ajánlatát fogadta el. A MH h. államtitkár bírósággal fenyegetett….
PÁLINKA védjegy „háború”…
„A magyarok ellopták a pálinkát!”… Ezt hirdették öles betűkkel a bukaresti lapok, mélységesen felháborodva azon, amiért Budapest levédte az ital, a – PÁLINKA – márkahasználati jogát. A márka hungaricummá avanzsálása révén ugyanis az elnevezést –uniós szabályozás szerint – csak Magyarország és 4 osztrák tartomány használhatja… (Márka)jogszerűen tehát román szomszédaink hiába főznek pálinkát, nem forgalmazhatják az Unióban… Mielőtt sajnálkoznánk délkeleti barátainkon, kiderült: a bukaresti törvényhozás elfogadta a gyümölcstermesztésről szóló törvényt, amelybe bekerült – RMDSZ javaslatára – a PÁLINKA ROMÁN ITALNAK számít… A jogszabály azt is meghatározza, hogy mely erdélyi megyékben készül(het)pálinka… Fentiekből kiderül, hogy mindkét országban igenis kultusza van a gyümölcsből – lepárlás útján előállított – szeszes italnak. A régebbi megyeszékhelyen, Gyulán például minden év áprilisában – AZ ÉRTÉK, A MÉRTÉK – elnevezéssel rendeznek nemzetközi kisüsti fesztivált, amelyen több ezren koccintanak egyszerre kisüsti pálinkával.
Új védjegy(márka)jelzés a szállás(pihenő)helyeken.
Ezév szeptember 1-ig a hazai szálláshelyek még kitehetik a „régi” minősítéseket. Július 1-től életbe lép az új rendszer; lényege, hogy a csillag helyett korona és napraforgójelekből válik számunkra ismertté, hogy milyen kategóriába tartozik az általunk kiválasztott pihenőhely. Az új kormányrendelet türelmes: a NEMZETI TANUSÍTÓ VÉDJEGY úgy lép életbe, hogy 2012. július 1-ig meghosszabbítja korábbi minősítés „viselésének” jogát. Elhangzott: az állami tulajdonú VÉDJEGY alkalmazása fenti időponttól sem lesz kötelező. Egy tájékoztatón felmerült annak szükségessége, hogy az új védjegy szerepét mind a fogyasztókkal, mind a szolgáltatókkal meg kell ismertetni. Ehhez komoly, tervezett marketingstratégia szükséges.
Mennyit ér a „magyar védjegy”? (Made in Hungary)
Az Európai Bíróság megtiltotta az ország megjelölést a tagállamok termékein, azzal az indokkal, hogy a fogyasztó különbséget tehet az árucikkek között származási helyük szerint… Ez a rendelkezés – vastagon – ütközik az áruk szabad áramlásának biztosítása elvével. Hírek szerint az Európai Bíróság nem tiltotta meg a gyártó állam nevének feltüntetését, csak annyit írt elő, hogy a feltüntetés ne legyen kötelező érvényű.
Kunvári Antal
szakértő




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése