HÍRZÓNA
Magyar innováció az élvonalban; a POCKETGUIDE sikere.
Bécsben a közelmúltban lezajlott STARTUP CONFERENCE célja az volt, hogy Európa induló vállalkozásai nemzetközi befektetőkből álló zsűri előtt megmérkőzzenek (egymással) a legjobb(ak)nak járó díjért.
A konferencia bíráló bizottsága egy magyar ÚTIKÖNYV-ALKALMAZÁST is beválogatott Európa leginnovatívabb fejlesztései sorába, ezzel a POCKET GUIDE névre hallgató okostelefon-program bemutatkozhatott a nemzetközi befektetők előtt.
A szoftver a városnézők számára kínál interaktív TÚRAÚTVONALAKAT, élménymegosztási lehetőségeket. A program használatához nem kell folyamatos internet kapcsolat, mert a letöltést követően GPS-koordináták alapján indítja el a hangalapú idegenvezetést. Máris több, mint 22 európai nagyváros – köztük Budapest – útikönyve tölthető le; jövőre 3 kontinens közel 70 világvárosa lesz elérhető! … egyenként általában 10 alternatív túravonallal, 500 látványosságot ismertető információval.
„Kettős”-környezetbarát bicikli(t)gyár(tó) Magyarországon.
Az MTI jelentése szerint Sárváron megkezdik a világ első fröccsöntéses technológiával készült VILLANYKERÉKPÁRJÁNAK gyártását; erről állapodott meg sárvári Flextronics és a Karbon Kinetics Ltd.

Hazánk mégis lehet regionális logisztikai központ?
Nemrég a MAGYAR-KÍNAI GAZDASÁGI KAMARA elnöke kijelentette: „A kereskedelemben és a LOGISZTIKA területén KÍNA kelet-közép-európai regionális központja lehet Magyarország.” Mikor indulunk?...
Elér a határig az M43-as.
A kabinet eldöntötte: megvalósul az M43-as gyorsforgalmi út Makó és a román határ között. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) tájékoztatása szerint az M43-as gyorsforgalmi út MAKÓ-CSANÁDPALOTA-NAGYLAK országhatár közti 21,1 kilométeres szakasza megépítésével a fővárostól a magyar-román határig gyorsforgalmi úton közlekedhetnek a járművek illetve APÁTFALVA, MAGYARCSANÁD és NAGYLAK település mentesül az átmenő forgalomtól. A kivitelezés várhatóan 2014-re fejeződik be, költsége 65 mrd forint, melynek 61 %-át uniós forrásból, 39 %-át a költségvetésből fedezik.
Variációk környezetbarát közlekedésre.
A szakirodalom szerint nehéz megjósolni az autóipar jövőjét. Az autógyártást az utóbbi időben – az eddigi csak a piachoz alkalmazkodó autóipart az állam – és a törvények, rendeletek is befolyásolják felismerve, hogy a jelenlegi helyzet markánsan felülvizsgálandó. Például az Egyesült Államokban 55 mpg (mile per gallon)-ra kell javítani a gyártott gépkocsik átlagfogyasztását. Sejthető, hogy a jövő gépkocsija a villanyautó valamelyik variációja lesz de, hogy mikor? Az autógyárak ma még csak átmeneti megoldásokkal kísérleteznek. Ezek közül divatosak a hibrid kocsik, amelyek mind a benzint, mind a villanyt is használják. Ezek általában rövidebb távon, mint villanyautók működnek, míg hosszabb távon, amikor az akkumulátor már kimerült, bekapcsol a benzinmotorjuk. Létezik olyan megoldás, ahol a kocsi tetejére szerelt napelemek fejlesztette árammal töltik az akkumulátort. Ma a hibrid kocsik között legnépszerűbbek TOYOTA PRIUS, a CHEVROLET VOLT és TESLA ROADSTER. A hidrogént égető motorokat kevesen használják. E témában előrehaladott tervezést a BMW Hydrogen ért el. A szennyezett levegőjű városokban népszerűek a hydrogén-buszok (pl. Londonban a MERCEDES – hidrogénbuszok). A hidrogénnel működő üzemanyagcellát személygépkocsikban is alkalmazzák, pld. a HONDA FX CLARITY. A csak villannyal működő autók városban rövid távon alkalmazhatók: ilyenek CITROEN PLUG, NISSAN LEAF. Gyártanak már ún. AIR CAR gépkocsikat, amelyek nagy nyomásúvá összepréselt levegőenergiát alkalmaznak és 300 km-t tudnak megtenni egy feltöltéssel. Ezek üzemeltetési költsége 1/10-e a benzinmotorral működő kocsiknak; viszont igen drágák.

Megnyílt a legelső CNG (földgáz) kút Pesten.
Budapest legelső földgázkútját a Kőbányai-úti töltőállomáson nemrég nyitották meg. A főpolgármester helyettes az avatáson kiemelte: Budapest számára nagy jelentőségű ez a beruházás. A főváros úttörő szerepet kíván betölteni a környezetkímélő CNG-üzemanyag kutak népszerűsítésében és elterjesztésében.
A RÁBA HOLDING 26,32 %-a már az államé.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közreműködésével megnőtt az állami tulajdon részaránya a Rábánál. A NFM illetékesei kiemelték: a járműipar Magyarországon kulcsszerepet játszik a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatottság bővítésében és a kiterjedt beszállítói körön keresztül a KKV-ok megerősítésében. Az állami befolyás biztosíték arra, hogy:egy hosszútávú vállalatfejlesztési stratégia végrehajtásával érvényesüljenek a nemzetgazdasági, geopoltikai megfontolások a RÁBA üzemeltetésében.

Napirenden az elektronikus útdíj-beszedő rendszer.
Már korábban, a SZÉLL KÁLMÁN TERV ismertetésekor elhangzott: 2013. januárjától bevezetik a használatarányos útdíj fizetési rendszert. A piacvezető cég: KAPSCH TrafficCOM – hírek szerint – kétféle megoldást kínál a bevezetésre: a mikrohullámú és a műholdas rendszert. Előbbi esetében több kapu felállítására lenne szükség.
- a szerkesztő -

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése